Új terápiák a kissejtes tüdőrák kezelésére
A kissejtes tüdőrák (SCLC) az összes tüdőrákos eset mintegy 15% -át teszi ki, rendkívül agresszív és nehezen kezelhető rosszindulatú daganat. A standard első vonalbeli kezelések, mint például az immunterápiával kombinált kemoterápia, meghosszabbítják a túlélést, de csak szerény mértékben, különösen a visszaeső (relapszus) SCLC esetében.
A specifikus molekuláris útvonalakat[1] célzó új terápiák egyre növekvő száma új reményt ad egy, aCancers-ben közzétett tanulmány szerint. Ezeknek közös lényegük, hogy a szervezet sejtszintű reprodukciós, regeneráló, illetve támogató tevékenységében megkülönböztetik a rákos sejteket az egészségesektől, és a rákos sejtektől megvonják azt a fajta támogatást, amit az egészségesek megkapnak. Több ilyen új terápiát vezettek be az utóbbi időben: immunellenőrzőpont-gátlókat (ICI)[2], (DLL3) inhibitorokat[3] és a poli-ADP-ribóz polimeráz (PARP) inhibitorokat, amelyek új lehetőségeket kínálnak a rákos sejtek ellenállásának leküzdésére és a túlélési eredmények javítására.
Egyes célzott terápiák, mint a PARP-gátlók, az SCLC-DNS javításának sebezhetőségét használják ki. A PARP (poliadenozin-difoszfát-ribóz-polimeráz), egy olyan enzimtípus, amely segít a sejtek DNS-károsodásának javításában. A PARP-gátlók úgy hatnak, hogy megakadályozzák a rákos sejtek regenerálódását, így azok elpusztulnak. Ezek a gyógyszerek a rákos sejteket célozzák meg, és többnyire elkerülik az egészséges sejteket. Bár a kezdeti vizsgálatok korlátozott javulást eredményeztek a túlélésben, a szerzők azt javasolják, hogy a PARP inhibitorokat más szerekkel, például immunellenőrzőpont-gátlókkal vagy WEE1 inhibitorokkal kombinálják a kezelés nagyobb hatékonyságának esélye érdekében. A preklinikai vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy ezek a kombinációk leküzdhetik a rákos sejtek rezisztenciáját, és tartósabb válaszokhoz vezethetnek.
A PD-L1 inhibitorok már az első vonalbeli kezelés részét képezik. Ez egy fehérje, amely egyfajta „fékként” működik, hogy a szervezet immunválaszait kordában tartsa. A PD-L1 megtalálható néhány normál sejtben és a normálisnál nagyobb mennyiségben a rákos sejtek bizonyos típusain. Egyes klinikai vizsgálatokban[4] a standard kemoterápiához adva a pembrolizumab a placebóhoz képest a medián túlélést 10,5 hónapról 12,9 hónapra, míg az atezolizumab 10,3 hónapról 12,3 hónapra növelte.
A Tarlatamab 2024 májusában gyorsított FDA jóváhagyást kapott az extenzív (terjedő) stádiumú SCLC-ben szenvedő betegek számára. A tarlatamab a tumorsejteken lévő DLL3-hoz és a T-sejteken lévő CD3-hoz kötődve lehetővé teszi a T-sejtek toborzását és aktiválását, ami a tumorsejtek elpusztításához vezet. Ez a hatásmechanizmus a tarlatamabot ígéretes terápiás lehetőséggé teszi az SCLC kezelésében. Egy vizsgálatban[5] a tarlatamab kéthetente 10 mg-os adagja 35,3%-os objektív válaszarányt és 20,3 hónapos medián teljes túlélést ért el. A további engedélyezés a klinikai előnyök bizonyításától függ[6].
[1] A kémiai jelátvitel a sejtek közötti információ kémiai úton történő transzportja. Az egyik sejt (jeladó) által kibocsátott molekula egy másik sejt (jelfogó) számára információt hordoz, az illető sejt felfogja ezt és működésében változássá alakítja át.
[2] ICI – immune checkpoint inhibitor – blokkolja az ellenőrzőpontoknak nevezett fehérjéket, amelyeket az immunrendszer bizonyos típusú sejtjei, például a T-sejtek, és egyes rákos sejtek állítanak elő. Ezek az ellenőrzőpontok segítenek megakadályozni, hogy az immunválasz túl erős legyen, és néha megakadályozhatják, hogy a T-sejtek elpusztítsák a rákos sejteket.
[3] (DLL3) az SCLC-sejtek akár 85%-ának felszínén rendellenesen, míg a normális szövetekben minimálisan fejeződik ki, ami meggyőző terápiás célponttá teszi.
[4] KEYNOTE-604 (NCT03066778) IMpower133 (NCT02763579),
[5] DeLLphi-301 (NCT05060016
[6] DeLLphi-304 (NCT03319940)