A társas érintkezés neurológiai alapjai
Az egészségügyi szakemberek a társadalmi kapcsolatokat ugyanolyan alapvető emberi szükségletnek tekintik, mint a táplálkozás vagy a biztonság iránti igény. Olyannyira, hogy 2023-ban Egyesült Államok főorvosa a társadalmi elszigeteltséget emelte ki a fő közegészségügyi problémaként. Nem világos azonban, hogy a magány, illetve a kapcsolódás ösztönös szükséglete hogyan van kódolva az agyban. A Nature-ben megjelent tanulmány most bemutatja ennek az igénynek a neurológiai alapjait, feltárva azokat a rendszereket, amelyek a kapcsolódás iránti vágyat irányítják.
„A legújabb kutatások, köztük a miénk is, azt sugallják, hogy a közösség iránti szükséglet ugyanolyan fontos az állatok egészsége szempontjából, mint más alapvető szükségletek” – mondta Ding Liu, a Molekuláris és Sejtbiológiai Tanszék és az Agytudományi Központ Catherine Dulac Laboratóriumának és Nao Uchida Laboratóriumának posztdoktori kutatója, a kutatás vezetője.
A közösségi interakciókra való képtelenség az mentális betegségek, az autizmus, a depresszió és a skizofrénia egyik legerőteljesebb aspektusa, – mondta Dulac, a Samuel W. Morris Egyetem professzora.
A szociális interakció iránti igény megértéséhez Liu és csapata a feje tetejére állította a hagyományos megközelítést. „A kutatások első időszaka a társas viselkedés jutalmazó természetéről beszélt” – mondta Liu, olyan vegyületekre hivatkozva, mint a dopamin, az oxitocin és a szerotonin, amelyek a társas interakció hatására szabadulnak fel, és jutalomként hatnak. Ők ehelyett azt kérdezték: Mi lenne, ha a társas interakció iránti vágyat nem a jó érzés iránti vágy, hanem a rossz érzés elkerülése vezérelné – ahogyan az éhség és a szomjúság esetében?
A kutatók azonosították azokat az idegsejteket, amelyek az ilyen, averzív élményekkel kapcsolatos késztetéseket váltják ki. „Ha például az éhség neuronokat keressük, akkor azokat az idegsejteket kell keresnünk, amelyek nem a táplálkozás időszakában, hanem az ételtől való megfosztás idején aktívak” – magyarázta Liu. Feltételezve, hogy a szociális viselkedés szükségletei inkább hasonlíthatnak az éhség vagy a szomjúság szükségleteihez, a csapat a hipotalamuszban, a hasonló, de más szükségleteket irányító neuronok aktivitására összpontosított.
Az elszigeteltség által aktivált neuronok azonosítására törekedve a kutatók létrehoztak egy forgatókönyvet. Az egerek több napos izolálásával két különböző időszakot azonosítottak: a nélkülözési fázist (amikor az egerek egyedül voltak) és az újraegyesülési fázist (amikor az állatok ismét együtt voltak). Ezután aktivitásalapú génexpresszió és in vivo kalcium képalkotás segítségével megfigyelték, hogy mely neuronok válnak aktívvá a „szociális keresés” (azaz a nélkülözési fázis) és a „szociális jóllakottság” (az újraegyesülési fázis) időszakaiban.
Megnehezítette a dolgukat az a felfedezés, hogy ha az egerek túl sokáig nélkülözik a közösséget, megváltozik a válaszuk. „Ha négy hétnél tovább izoláljuk az egereket, akkor elkezdik nem szeretni a társas viselkedést” – mondta. Ekkor az elszigeteltség válik normává számukra, és a társaság zavaróvá.
A kutatók azt is megvizsgálták, hogy az érzékszervi bemenetek hogyan járulnak hozzá az egerek szociális szükségleteihez. Az egyik kísérletben az egereket fizikailag elválasztották a testvéreiktől, de egy lyukas panelen keresztül láthatták, hallhatták és szagolhatták egymást. A végeredmény azonban hasonló volt, mint a teljes izolációs kísérletben, ami arra utal, hogy az érintéses stimuláció elengedhetetlen a szociális szükséglet kielégítéséhez.
Ennek további feltárására a kutatók létrehoztak egy érintéspreferencia-kísérletet, amelyben az egerek választhattak, hogy egy puha ruhával bélelt vagy egy csupasz műanyagból készült alagútba lépnek be. Az egerek a szociális izoláció után egyértelműen a szövetalagutat részesítették előnyben.
„Az érintés szuper fontos modalitás a szociális környezet változásának érzékelésére, legalábbis az egerek esetében” – vonta le a következtetést Liu. Ez közvetlen jelentőséggel bírhat az emberek számára is. „Az emberek esetében az érintés szintén nagyon fontos része a szociális viselkedésnek. Kezet fogunk, megöleljük egymást, és az intim kapcsolatokban még több érintésen alapuló viselkedésünk van”.
Napjainkban, amikor egyre több interakciónk zajlik képernyőn, nem pedig személyesen, az ilyen kutatások megmutathatják, hogyan működünk mi, emberek. „Az internet által túlterhelt emberek számára az érintés az egyik dolog, ami hiányzik”.
„Annak tanulmányozása, hogy miért van szükségünk a közösségi érintkezésre, segít megérteni az emberi viselkedés biológiai és pszichológiai alapjait” – mondta Mostafizur Rahman, a Dulac Lab posztdoktorandusza és a tanulmány egyik szerzője. „Ezen gyökerek feltárásával jobban megérthetjük, hogy a társas kötelékek hogyan befolyásolják a mentális egészségünket és a másokkal való kapcsolatainkat.”
Dulac így zárta: „A hasonló felépítésű neurális áramkör-architektúrák a szociális szükségletek és az olyan fiziológiai szükségletek kódolására, mint a víz, az élelem és az alvás iránti igény, közvetlenül azt mutatják, hogy a társas interakciók mennyire alapvetőek az egészséges élethez”.