Megújították a traumás agysérülések értékelési rendszerét
Több mint fél évszázad után a traumás agysérülések (Traumatic Brain Injury, TBI) értékelési rendszere átfogó felülvizsgálat alá került, mert megnőtt az igény a pontosabb diagnózisok iránt, ami kiindulási alapja lehet a megfelelőbb kezelésnek és utánkövetésnek is.
2022-ben az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek Nemzeti Neurológiai Rendellenességek és Stroke Intézete nemzetközi kezdeményezést indított ennek a szükségletnek a kielégítésére, különös tekintettel a sérülés akut fázisára. Hat munkacsoportot hoztak létre TBI-szakértőkből és betegekből 14 országból 94 résztvevővel. Az új keretrendszer biomarkereket, neuroimaging vizsgálatokat és olyan tényezőket is magában foglal, mint az egyéb betegségek és a trauma bekövetkezésének körülményei.
A neuroimaging egy olyan képalkotó módszer, amely az agy szerkezeti és funkcionális jellemzőit mutatja ki. A neuroimaging-vizsgálatok során olyan technológiákat használnak, mint a mágneses rezonancia képalkotás (MRI) és a számítógépes tomográfia (CT), hogy az agy belső szerkezetét, valamint az agyi aktivitást, például a véráramlást és a metabolizmust (anyagcserét) vizsgálják. Ezek a vizsgálatok segítenek az agyi betegségek, sérülések és funkcionális zavarok diagnosztizálásában és kezelésében.
Az új keretrendszer részletei a Lancet Neurology május 20-i számában jelentek meg.
„Régóta esedékes a traumás agysérülések súlyosságának meghatározására szolgáló rendszer teljes átalakítása” – mondta Kristen Dams-O’Connor, Ph.D., az Icahn School of Medicine at Mount Sinai agysérülés-kutató központjának igazgatója és a tanulmány társszerzője. „A traumás agysérülés (TBI) a testünk legbonyolultabb szervének komplex sérülése, és évtizedek óta olyan kifejezéseket használunk a besorolásához, mint enyhe, közepes vagy súlyos. Ezek a kifejezések nem alkalmasak az akut ellátás szükségességének megállapítására vagy a hosszú távú kimenetel előrejelzésére, és gyakran nem tükrözik pontosan a szerkezeti vagy fiziológiai sérüléseket.
Fontos megjegyezni, hogy ezek az egyszerű kategóriák sok esetben akadályozták az ellátást. Például egy „nagyon súlyos” TBI-ben szenvedő személytől megtagadhatják az agresszív életfenntartó ellátást, vagy egy »enyhe« TBI-ben szenvedő személy tüneteit minimalizálhatják vagy figyelmen kívül hagyhatják.”
Az orvosok több mint 50 éve a Glasgow Coma Scale (GCS) skálát használják a TBI-s betegek értékelésére, akiket tudatállapotuk és néhány egyéb klinikai tünet alapján enyhe, közepes és súlyos kategóriákba sorolnak. Ez az első diagnózis meghatározta a betegek sürgősségi ellátásának szintjét, és nem vette figyelembe a GCS-t befolyásoló egyéb fontos tényezőket, amelyek mostantól bekerülnek a skálába.
Az új keretrendszer, amely CBI-M néven ismert, négy pillérből áll – klinikai, biomarkerek, képalkotás és módosító tényezők – és több mint 100 TBI-szakértő, kutató, beteg és a Nemzeti Neurológiai Rendellenességek és Stroke Intézet (NINDS) munkacsoportjai dolgozták ki.
„Ez a kezdeményezés egy új keretrendszer létrehozására több évnyi kutatás és együttműködés eredménye a tudósok, klinikusok és állami szervek között” – mondta Dr. Dams-O’Connor, a NINDS TBI-meghatározás javításával foglalkozó irányító bizottságának tagja.
„A nagyszabású és hosszútávú kutatásokba történő állami beruházások biztosították azokat az adatokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a GCS még informatívabb, ha összetevőit – például a szemmozgásokat, a verbális és motoros reakciókat – külön-külön vizsgáljuk.
Ennek a nemzetközileg használt skálának az erősségeire építve, és olyan további klinikai értékeléseket bevezetve, amelyek részletesebb súlyossági jellemzést tesznek lehetővé, alapvető fontosságú a CBI-M modell első pillére (klinikai), amely véleményem szerint elősegíti az új keretrendszer klinikai gyakorlatba való bevezetését.
A második pillér vérvizsgálatokkal azonosított biomarkereket használ a szöveti károsodás objektív mutatóinak meghatározásához, így leküzdve a klinikai értékelés korlátait, amelyek véletlenül a TBI-vel nem kapcsolatos tüneteket is magukban foglalhatnak. Ezen biomarkerek alacsony szintje alapján lehet meghatározni, hogy mely betegeknél nincs szükség CT-vizsgálatra, így csökkentve a felesleges sugárterhelést és az egészségügyi költségeket.
Ezek a betegek ezután kiengedhetők. Súlyosabb sérülések esetén a CT- és MRI-vizsgálatok – a keretrendszer harmadik pillére – fontosak a vérrögök, vérzések és elváltozások azonosításában, amelyek jelenlegi és jövőbeli tünetekre utalnak.”
A javasolt keretrendszert jelenleg kísérleti jelleggel vezetik be a traumaközpontokban. Teljes körű bevezetése előtt tovább finomítják és validálják.