
Rákgyógyszer, ami egy kezeléssel teljesen meggyógyította a kísérleti állatokat

A bőrrák és a tüdőrák növekedését gátolta, mellráknál teljes gyógyulást ért el magyar kutatók gyógyszerkísérlete, amelyet egyelőre állatokon végeztek. A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (TTK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös fejlesztése új korszakot nyithat az antitumor terápiák történetében. Kutatásuk nemrég jelent meg a rangos Molecular Cancer című nemzetközi folyóiratban.
A Molecular Cancer szakfolyóiratban közölt tanulmány középpontjában a pyrrolino-daunorubicin nevű, nagyon mérgező rákellenes vegyület áll, melynek hatékonyságát a szintetizálása közben ismerték fel a kutatók. Mint kiderült, ez a vegyület ezerszer mérgezőbb a rákos sejtek számára, mint a hagyományos szerek, és mikor felismerték, milyen ígéretes molekulával van dolguk, rögtön elkezdték kidolgozni a technikákat, hogy megfelelő minőségben és mennyiségben tudják előállítani – ez nyitotta meg az utat az állatkísérletek felé is.
A tejes cikk a HUN-REN honlapján olvasható.
