Felfedezték a fiatalok önkárosító viselkedésének legfontosabb biológiai jelzőjét
A tinédzserek közül minden hatodiknak volt már önkárosító viselkedése életének valamelyik szakaszában. Az önkárosítás nemcsak az érzelmi fájdalom jelzője, hanem az öngyilkosság legismertebb előrejelzője is – a kutatók mégis keveset tudnak azokról az érzelmi és biológiai tényezőkről, amelyek ehhez vezetnek. A Nature Mental Health folyóiratban megjelent új tanulmány, amely a Rory O’Connor professzor által a Glasgow-i Egyetemen vezetett kutatást ismerteti, segít feltárni azokat a biológiai mechanizmusokat, amelyek a fiatalok önkárosító magatartásának hátterében állnak.
Az önkárosítás növekvő aránya és célja
Az önkárosítás, amelyet szándékos önmérgezésként vagy önsérülésként definiálnak, jelentős közegészségügyi probléma. Bár a statisztikák soha nem teljesen pontosak a témát övező megbélyegzés és szégyen miatt, az NHS Adult Psychiatric Morbidity Survey becslései szerint az önkárosítás aránya az Egyesült Királyságban a 16–74 évesek 2000. évi 2,4%-áról 2023-24-re 10,3%-ra nőtt. A számok még magasabbak a 16–24 évesek körében, ahol a nők 31,7%-a és a férfiak 15,4%-a jelentette, hogy legalább egyszer önkárosítást követett el.
(A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekpszichiátriai Osztályának főorvosa elmondta: az önsértés nem önálló kórkép, hanem tünet, kísérőjelenség, így Magyarországon nincs statisztika arra vonatkozóan, hogy mennyi gyereket érint. De tapasztalatai szerint mind többeket érint: a Gyermekpszichiátriai Osztályon a 2000-es évek elején átlagosan heti egy-két gyereknél tapasztalták ezt, manapság már napi szinten négy-öt ilyen esettel találkoznak.)
Az egyesült királyságbeli felmérés azt is feltárja, hogy a legtöbb önkárosítást elkövető személy azt állította, hogy ezzel a düh, a feszültség, a szorongás vagy a depresszió kellemetlen érzéseit enyhítette. O’Connor professzor éppen ezt az érzelemszabályozó mechanizmust vizsgálta.
A biológiai mechanizmusok feltárása
Rory O’Connor professzor, az egyetem Egészségügyi és Jóléti Intézete egészségpszichológiai tanszékének vezetője elmondta: „Az önkárosítással kapcsolatos tényezők összetettek, valóban vannak kulturális, társadalmi, pszichológiai és biológiai hatásai. Az önkárosítás hátterében álló biológiai mechanizmusok azonban még nem teljesen ismertek.” A bizonyítékok arra utalnak, hogy az érzelmek keletkezésében (érzelmi izgalom) részt vevő agyi rendszerek kapcsolódnak az érzelmek kezelésében (érzelmi szabályozás) részt vevő rendszerekhez.
Konkrétan, az agy idegei és hálózatai alkotta limbikus rendszer kulcsfontosságú az érzelmek feldolgozásában, a hangulat szabályozásában és az érzelmi emlékek létrehozásában. A limbikus rendszer bizonyos részei, például az amygdala, szintén különösen fontosak lehetnek a félelem és a fokozott érzelmek feldolgozásában. Az érzelmek keletkezésével kapcsolatos biofiziológiai mechanizmusok tanulmányozása kulcsfontosságú lehet annak megértésében, hogy a fiatalok miért ártanak maguknak, és segíthet a veszélyeztetett személyek kezelésének javításában.
Elektrodermális aktivitás és érzelmi reakció
O’Connor professzor azt vizsgálta, hogy az érzelmek kiváltása hogyan kapcsolódik a fiatalok önkárosításához, az úgynevezett „elektrodermális aktivitás” (EDA) nevű biológiai tényező megfigyelésével. Az EDA a bőr elektromos vezetőképességének változásait jelenti. Amikor egy személy nyugodt, bőrének elektromos ellenállása általában magasabb; izgalmi, stresszes vagy félelemmel teli állapotokban ez az ellenállás csökkenni szokott, főként a verejtékmirigyek és a szimpatikus idegrendszer hatására. Az EDA szorosan kapcsolódik az automatizált érzelmi és kognitív feldolgozáshoz, és gyakran használják kutatásokban az érzelmi reakciók vizsgálatára.
Ebben az új kísérleti tanulmányban a kutatócsoport három, 16–25 éves fiatalokból álló csoport EDA-értékét mérte, akiknek különböző önkárosítási előzményei voltak: voltak, akiknek nem volt ilyen előzményük, voltak, akiknek önkárosítási gondolatai voltak, de nem hajtották végre azokat, és voltak, akik önkárosítást hajtottak végre.
Dr. Karen Wetherall, a Glasgow-i Egyetem kutatója, a tanulmány első szerzője hozzátette: „Annak meghatározása, hogy mi tesz egy fiatal embert hajlamossá az önkárosító gondolatok megvalósítására, elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, miért lépnek át egyesek az önkárosítás gondolatától annak megvalósításáig. A korábbi kutatási eredmények nem adtak egyértelmű választ arra, hogy az EDA és az önkárosítás hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz, ezért szerettünk volna több fényt deríteni erre a kapcsolatra.”A csapat több feladat során mérte az EDA-t, többek között ismételt hangjelzések, stresszindukciós kísérlet és érzelmi képek feladatok során.
Eredmények és következmények a beavatkozás szempontjából
A kutatók azt találták, hogy az önkárosító magatartást tanúsító fiatalok erősebb fizikai reakciókat mutattak (az EDA mérése alapján) mind semleges, mind stresszes feladatok során. Ez arra utal, hogy az önkárosító magatartással rendelkező fiatalok másképp élik meg az érzelmi izgalmakat, ami megnehezíti érzelmeik szabályozását.
O’Connor professzor hozzátette: „Eredményeink arra utalnak, hogy a fiatalok érzelemfeldolgozási módja kulcsfontosságú lehet az önkárosítás megértésében. Az eredmények azt is jelzik, hogy az érzelemszabályozási stratégiákra összpontosító, személyre szabott beavatkozások különösen hatékonyak lehetnek az önkárosítás kezelésében.”
Klinikai szempontból ezek az eredmények segíthetnek azonosítani azokat a fiatalokat, akiknél a legnagyobb az önkárosítás vagy öngyilkosság kockázata. A tanulmány alapot teremt a kezelésekkel kapcsolatos jövőbeli kutatásokhoz is, amelyek javíthatják a mentális egészségükkel küzdő fiatalok eredményeit.